Soha nem látott ragadozómadár-pusztítás az év első hónapjaiban

A védett és fokozottan védett ragadozómadarak szándékos pusztítása mindig komoly problémát jelentett Magyarországon, az idei év első hónapjaiban azonban soha nem látott mértékben emelkedett az ilyen jellegű bűncselekmények száma. Még alig vagyunk túl az első negyedéven és máris 72 védett és fokozattan védett madáráldozatról tudnak a szakemberek, amelyek természetvédelmi értéke eléri a 20 millió forintot, de a valós szám ennek többszöröse lehet.

Lelőttek egy parlagi sast Túrkevénél

Sörétes puskával lelőttek egy parlagi sast Túrkeve határában. A madarat még februárban ölték meg, mostanra derült ki, hogy levadászták. A tettes három év szabadságvesztést is kaphat. A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság természetkárosítás bűntett miatt tett feljelentést a rendőrségen - közölte Monoki Ákos, a szervezet tájegységvezetője.

Elindult az MME új LIFE+ programja, a madarak ellen elkövetett bűncselekmények visszaszorítására

Az elmúlt években drasztikusan megnőtt a védett és fokozottan védett madarakkal kapcsolatos bűncselekmények száma Európában. Az MME nyolc hazai partnerszervezetével támogatást nyert el az Unió LIFE+ természetvédelmi alapjából, így 2012-ben egy nagyszabású projekt indult, azzal a céllal, hogy véget vessen a védett madarak – azon belül is elsősorban a parlagi sasok – pusztításának. Az 5 éves program indító sajtótájékoztatóját ma tartottuk a Nemzeti Nyomozó Iroda székházában.

Nem sikerült lelőni, így megmérgezték a parlagi sast

Különös madármérgezési esethez riasztották január közepén az MME-t és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságot (BNPI). Egy sportvadász Heves megyei terepbejárása közben egy szlovák gyűrűt viselő, hat éves parlagi sas tetemét fedezte fel, röviddel később a madár elpusztult párja is előkerült.

Oldalak

Feliratkozás parlagisas.hu RSS csatornájára
Copyright 2003–2024. Budapest – imperialeagle.hu – All Rights Reserved