A parlagi sas (Aquila heliaca, SAVIGNY, 1809) egyike kiemelkedő természeti értékeinknek. A magyar Vörös Könyv szerint a kipusztulással közvetlenül veszélyeztetett faj. Európai állományának jelentős része Magyarországon és Szlovákiában, a közös határ két oldalán fészkel.
A vágómadár-alakúak (Accipitriformes) rendjébe, ezen belül a vágómadárfélék (Accipitridae) családjába a sasformák (Aquilinae) alcsaládjába tartozó faj. Testhossza 72-83 centiméter, szárnyfesztávolsága 190 – 210 centiméteres is lehet. A szexuális dimorfizmus csekély, azonban a tojók némileg robusztusabbak. A hímek kb. 2,5 – 4 kilogrammot, a tojók 2,8 – 4,5 kilogrammot nyomnak.
Parlagi sas (Fotó: Máté Bence)
Parlagi sas (Fotó Morvai Szilárd)
Elterjedés
A parlagi sas eurázsiai elterjedésű faj. Oroszországban és Ukrajnában a sztyeppzónát követi elterjedési területe, amely a Kaukázus északi részétől egészen a Bajkál-tóig terjed. Európában csak a Kárpát-medence térségében, Magyarországon, Szlovákiában, Horvátországban, Jugoszláviában, Romániában és Bulgáriában fészkel. Kisebb állománya költ Törökországban is. Magyarországon a legnyugatabbra költő párok a Dunántúli-középhegységben találhatók. Oroszországon kívül Európában az egyetlen jelentős populáció a Kárpát-medencében található. Napjainkban az állomány fele középhegységekben fészkel, de egyre gyakoribbak a síkvidéki költések, elsősorban a hegységek előterének térségében
Védelmi helyzet
Hazánkban a parlagi sas fokozottan védett, a legmagasabb - 1 000 000 Ft - természetvédelmi értékű kategóriába tartozik. Az MME által 1999-ben összeállított Vörös Lista szerint az ún. védelemtől függő fajok kategóriájába tartozik. Szinte minden országban csökken a fészkelő párok száma, ezért a védelem eredményeként nálunk bekövetkezett lassú állománynövekedésnek különleges jelentősége van. A faj teljes elterjedési területén történő megőrzése a hazánkban alkalmazott módszerekkel - jogi védettség, fészkelő- és táplálkozóterületek zavartalanságának biztosítása stb. - elérhető.
Életmód
Fészkelőterület
Az 1990-es évek vége óta a populáció fele a síkvidéki mezőgazdasági területeken telepszik meg. Korábban elsősorban a középhegységek déli fekvésű völgyeiben fészkelt. Kedveli az ürgés legelők közelségét. Gyakran megtelepül gyepterületeken vagy mezőgazdasági táblákon keresztül húzódó fasorokban, magányos fákon.
Sas fészek egy alföldi területen
Költés
A parlagi sas a déli kitettség hegyoldalakon vagy a táplálkozóterület közelében, magas fák csúcsán építi fészkét. Gyakran van váltófészke. Nyugalmas helyen évtizedekig használják ugyanazt a fészket, amely az évenkénti tatarozás miatt több méter magasságúvá növekedhet. Az Alföldön sűrűbben váltja fészkeit, mint a hegyvidéken, valószínűleg a nagyobb zavarás miatt. Fészkét mindig olyan helyre építi, ahonnan nagy távolságot belát. Emiatt a zavarást - melyre különösen érzékeny - messziről érzékeli. Fészekalja már március végén teljes, általában két, de újabban egyre többször három tojásból áll. A kikelt fiókákat kezdetben a tojó őrzi, miközben a hím hordja a táplálékot. Később mindkét madár táplálék után jár. A fiatalok júliusban hagyják el a fészket, de késő őszig együtt tart a család. Magyarországon az 1991-2000 közötti 10 évben összesen 388 fióka repült ki.
Parlagi sas fiókák (Fotó: Horváth Márton)
Táplálkozás
A parlagi sas legkedveltebb táplálékállata az ürge és a hörcsög. Mivel az ürge és a hörcsög is téli álmot alszik, ezért ebben az időszakban elsősorban a mezőgazdasági területeken vadászik kisebb-nagyobb emlősökre, madarakra. Ilyen helyeken viszonylag gyakran zsákmányol mezei nyulat. A költési időszak után is együtt tartózkodó öregek párban vadásznak. Az elejtett prédából először mindig a tojó eszik. Hideg, kemény teleken alkalmilag a legkülönfélébb dögre is rájár.
Vonulás
Enyhe teleken az öreg madarak kitartanak fészkelőterületükön, a fiatal, ivaréretlen példányok kóborolnak, vonulnak.