Pantelleria szigetén nyaralt Gabi a parlagi sas

Gabi, az egyik leginkább felfedező hajlamú sasunk tavaly téli afrikai útja után áprilisban a Szicíliától délnyugatra fekvő kis földközi-tengeri szigeten bukkant fel. Megkerülése több mint szerencsés, mivel a műholdas nyomkövetője sajnálatos módon már Ghánában januárban tönkrement.

Gabit Szabó Gabriella, a 2012-es Londoni Olimpia aranyérmesének (kajak-kenu, K4/500m) tiszteletére neveztük el. A madarat még a kirepülése előtt egy jászsági fészekben gyűrűztük meg és szereltük fel műholdas jeladóval 2012 júliusában. Már október elején elindult délnek, gyorsan átszelte a Balkán-félszigetet és mindössze egy nap leforgása alatt átrepülve a Földközi-tengert Líbiába érkezett. Három hét alatt átszelte a Szaharát és a Száhel-övezetet, majd végül a nyugat-afrikai szavannán kezdett telelésbe. Addig összesen 15 országban járt, Nyugat-Afrika több országából ő szolgáltatta az első adatot fajának előfordulásáról. Utolsó jelei 2013. január 23-án érkeztek Ghánából. Sokáig attól tartottunk, hogy elpusztult, de azért reménykedtünk, hogy csak a jeladója romlott el.

Gabi útja Magyarországtól Ghánáig (forrás: www.satellitetracking.eu)
Gabi útja Magyarországtól Ghánáig (forrás: www.satellitetracking.eu)

 

Hosszú szünet után azonban áprilisban, Pantellerián két pusztai sas társaságában megfigyeltek egy második éves parlagi sast, amely műholdas jeladót viselt. Akkor a gyűrűjét még nem tudták leolvasni, de valószínűsíthető volt, hogy Gabi tért vissza Afrikából, mivel másik ilyen korú eltűnt jeladós parlagi sasról nem volt adatunk a külföldi kollégáktól sem. A fiatal parlagi sast a nyár folyamán többször is látták a Szicíliától délnyugatra található mindössze 83 km2-es szigeten, ahol a helyi madarászok szerint a bőséges üregi nyúl és patkány állományok nyújthatnak megfelelő táplálékot a számára. A múlt héten egy közeli fénykép segítségével végre sikerült minden kétséget kizáróan azonosítanunk a madarat.

Gabi Pantellerián (Fotó: Piero Ferrandes).
Gabi Pantellerián (Fotó: Piero Ferrandes).

 

Köszönjük Andrea Corso, Michele Viganò és Piero Ferrandes olasz kollégáink segítségét Gabi azonosításában!

Supreme X Air Max 98

Copyright 2003–2024. Budapest – imperialeagle.hu – All Rights Reserved