Mérgezési hullámmal kezdődött az ősz

Habár hagyományosan a téli időszakban derül fény a legtöbb ragadozómadár-mérgezéses esetre, a tapasztalatok szerint sajnos évről-évre korábban kezdődik a „szezon”.

Több mint egy tucat védett és fokozottan védett ragadozómadár tetemére bukkantak a természetvédelmi őrszolgálat munkatársai Bács-Kiskun megyében. A 16 elpusztított madár miatt a mostani önmagában is kiugró eset, ráadásul a 13 barna rétihéja és egy egerészölyv mellett 3 fokozottan védett, példányonként 1.000.000 Ft eszmei értékű kerecsensólyom is az áldozatok között volt.


Mérgezett parlagi sas (Fotó: Horváth Márton).

 

Tavalyi és idei adatok alapján Bács-Kiskun megye lett az ország mérgezési központja. Itt történt a legtöbb felderített eset az elmúlt két évben. 

A helyszínelés során, melyet a Nemzet Nyomozóiroda (NNI), a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) és a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság (KNPI) munkatársai közösen végeztek sikerült megtalálni a csalinak használt, méreggel preparált tojásokat is. A Fővárosi Állatkertben történt vizsgálat után a tetemeket és egyéb mintákat átszállították a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állategészségügyi Diagnosztikai Intézetében (Nébih-ÁDI) ahol az analitikai elemzését végzik. 

Az előzetes adatok alapján most is, mint szinte minden alkalommal egy egész Európában tiltott, az emberre is különösen veszélyes méreganyagot használtak az elkövetők. A szer felelőtlen tárolás illetve használat esetén könnyen végzetes emberi balesetet okozhat, sőt akár vadhúsba is bekerülhet.

Magyarországon, annak ellenére, hogy Európai szinten vezető helyen szerepelünk a madarak ellen elkövetett mérgezéses és egyéb bűncselekmények számában, a mai napig senkit nem ítéltek jogerősen letöltendő börtönbüntetésre hasonló bűncselekményekért.  Az új Btk.-ban már az orvvadászat is önálló bűncselekmény így az elkövetők ‘méreggel visszaélés (elzárás)’, ’természetkárosítás (5 évig terjedő szabadságvesztés), ’állatkínzás (2 évig terjedő szabadságvesztés)’ mellett orvvadászattal (3 évig terjedő szabadságvesztés) is gyanúsíthatóak.            

Promotions Of The Day End Ultraboost X Shoes Black Personalized UHTE2931

Copyright 2003–2024. Budapest – imperialeagle.hu – All Rights Reserved