Befogadták nevelőszülei a mentett sasfiókát

A veszélyeztetett fészekből május elején megmentett tojásból kikelt parlagi sas fióka a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság dévaványai Túzokvédelmi Állomásán a szakszerű ápolásnak köszönhetően kellően megerősödött ahhoz, hogy visszahelyezzék egy szabadon költő pár fészkébe.

Két hete „ütött kit” a csibe a tojásból, ezután mintegy két napig tartott a keltetés. Komplikációt jelentett, hogy a tojás belső héjának hártyája rátapadt a fiókára, de némi segítséggel sikerült orvosolni a problémát. Czifrák Gábor a Körös-Maros Nemzeti Park természetvédelmi területfelügyelője elmondta, a sasfióka 82 grammal kelt ki, majd két hét alatt, napi négyszeri etetéssel 780 grammra gyarapodott.

Czifrák Gábor a fiókával (Fotó: Szenczi Péter)
Czifrák Gábor a fiókával (Fotó: Szenczi Péter).

 

Két hét alatt mintegy tízszeresére nőtt (Fotó: Szenczi Péter)
Két hét alatt mintegy tízszeresére nőtt (Fotó: Szenczi Péter).

 

Természetvédelmi szempontból különösen fontos hogy a fejlődése korai szakaszában visszakerüljön fajtársai körébe. Egyrészt nem szerencsés, ha egy vadon élő állat hozzászokik az emberekhez, másrészt bármennyire is felkészültek a mesterséges neveléssel foglalkozó szakemberek, nem tudnak olyan kiegyensúlyozott, a valós igényeknek megfelelő táplálékot biztosítani, mint a valódi szülők.   

A korábbi évek tapasztalatai alapján a sas szülők elfogadják az adoptált fiókát és a kirepülésig megfelelően gondoskodnak róla. Az elmúlt években, 3 esetben 4 fiókát helyeztek már vissza hasonló módszerrel és mindegyik esetben sikeres volt az akció.

A fiókát ideiglenes gyűrűvel jelölték meg hogy a jövőben is megkülönböztethető legyen a mostohatestvérétől. A fészekbe helyezést a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság őrszolgálatának egy speciális engedélyekkel rendelkező munkatársa végezte.


Az ideiglenes gyűrű (Fotó Szenczi Péter).

 

A dévaványai állomásról a „Parlagi sas védelme Magyarországon” LIFE+ program, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), és a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai egy észak-alföldi fészekhez szállították a fiókát. A nevelőszülőnek kiszemelt parlagi sas pár egy hasonló korú fiókát nevel, de a tapasztalatok szerint két utód felnevelése sem okoz gondot a szülőknek.  A fészket a LIFE+ program önkéntesei tartják felügyelet alatt, elsősorban azért, hogy megvédjék a zavarásoktól és megelőzzék a szándékos természetkárosítást, de ennek köszönhetően a szülők viselkedése a fióka behelyezését követően folyamatosan megfigyelhető lesz.   


Pongrácz Ádám a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság
munkatársa úton a fészekhez a fiókával
(Fotó: Horváth Márton)

 

A legfrissebb hírek szerint a nevelőszülők elfogadták az új jövevényt és megfelelő gyakorisággal etetik mindkét fiókát. A tervek szerint pár hét múlva végleges gyűrűt és műholdas nyomkövetőt is kap a fiatal sas. 


A Helicon LIFE+ program önkéntesei kellő távolságból, de folyamatosan figyelik
a fészket (Fotó: Szenczi Péter)
.

 

Hamarosan egy, a Hortobábágyi Nemzeti Park területéről származó tojásból is kikeltetnek Dévaványán egy sasfiókát.

További képek a Galériában >>

Copyright 2003–2022. Budapest – imperialeagle.hu – All Rights Reserved