A parlagi sas bemutatása
Leírás

Aquila heliaca Savigny 1809, Felső Egyiptom.
Monotipikus, jelenleg nem különböztetnek meg alfajokat (korábban az elterjedés keleti részén egyes szerzők elkülönítettek egy A. h. ricketti alfajt, illetve sokáig a parlagi sas alfajának tekintették az ibériai parlagi sast - Aquila adalberti -, amely fajjal ma fajcsoportot alkot) (Del Hoyo et. al. 1994).

Testhossza 72-84 cm, szárnyfesztávolsága 180-215 cm, testtömege 2450-4530 g. Az öreg madarak színe sötétbarna, a fej és a nyak hátoldala aranyszínű, a háton két fehér vállfolt látható, ami azonban egyes egyedeknél teljesen hiányozhat. A faroktollak alapszíne sárgásszürke, sötét keresztsávokkal, a farok végén széles sötét sáv található. A fiatal madarak fedőtollazata világos sárgás-barna, az evezők és a faroktollak sötétek. Az öregkori tollazat 5.-6. életévükben jelenik meg. Az átszíneződő, 3.- 4.-éves madarak tollazata változatos, sötét és világos testtollak különböző arányú keveréke. A parlagi sas számos nemzetközi természetvédelmi egyezményben kiemelt helyen szerepel. Magyarországon fokozottan védett, természetvédelmi értéke 1 millió forint.
Elterjedés
Elterjedési területe Közép- és Délkelet-Európától egészen Közép-Ázsiáig húzódik (ld. térkép). Legnyugatibb ismert fészkelőhelye Európában Csehország. A XX. század közepére a hazai állomány a kíméletlen pusztítás következtében jelentős mértékben lecsökkent.
A parlagi sas jelenlegi hazai állománya közel 70 pár. Minden évben több új pár jelenik meg, ami ritka jelenség, mivel elterjedési területének nagy részén csökken a fészkelő párok száma. A telet a kelet-európai és ázsiai állomány Délkelet-Ázsiában, Észak-Indiában, a Közel-Keleten és Északkelet-Afrikában tölti, míg a Kárpát-menedcében költő öreg madarak állandóak, a fiatal madarak pedig valószínűleg Délkelet-Európába vagy a Közel-Keletre kóborolnak.
Fészkelés


A parlagi sas középhegységekben és mezőgazdasági területeken egyaránt fészkel. A költő párok általában a költőterületek közelében telelnek, de a fiatalok nagy része elvonul, kóborol. A hazai állomány jelentős része az Északi-középhegységben és annak eőterében található mezőgazdasági területeken fészkel. Fészkét elsősorban a fák csúcsára építi, belsejét puha vékony ágakkal, száraz fűvel béleli. Bármilyen fafajon szívesen fészkel, ha fészeképítésre alkalmas ágelágazást talál megfelelő magasságban. A legtöbb pár 1-3 évente új fészket épít, de bizonyos esetekben akár évtizedeken át is használhatják ugyanazt a fészket, így azok tekintélyes méretet érhetnek el: magasságuk a három métert, átmérőjük a másfél métert, tömegük a több száz kg-ot is meghaladhatja. A fészeképítés már január végén, február elején elkezdődhet (az időjárástól függően). A parlagi sas általában április elején rakja le 2-3 tojását, a kotlásban mindkét szülő részt vesz. A fiókák 43 nap kotlás után kelnek ki, majd 57-62 nappal ezután hagyják el a fészket. A kirepülést követően még hosszú hetekig a szülők gondozzák a fiatalokat.
Táplálkozás
Legkedveltebb zsákmányállatai a kis-közepes méretű, nappal aktív emlős- és madárfajok. Közülük hagyományosan az ürge és a hörcsög szerepelt legnagyobb számban az étlapján, de az utóbbi évtizedben jelentős változások figyelhetők meg a faj táplálkozási szokásaiban, elsősorban a hazai ürgeállomány drasztikus csökkenése miatt. Bár továbbra is jelentős táplálékforrás a hörcsög, előtérbe kerültek a mezei nyúl és a közepes méretű madárfajok (varjak, szarkák, fácán, galamb, stb.), táplálékában gyakori a sün előfordulása. Alkalmanként elhullott állatokat is fogyaszt, elsősorban télen vagy vonuláskor, egyes területeken (pl. Balkán-fsz.) a költési időben is. Magyarországon a dögevés a fiatal madarakra jellemző leginkább.
Hivatkozások:
del Hoyo, J., Elliott, A. & Sargatal, J. eds. (1994). Handbook of the Birds of the World. Vol. 2. New World Vultures to Guineafowl, pp. 194-195. Lynx Edicions, Barcelona
vissza a lap tetejére