Helyszíni mustra a Jászságban épülő Parlagi sas Látogatóközpontban

A 2012–2016 között zajló HELICON parlagisas-védelmi LIFE+ program egyik legfontosabb elemét, helyszínét a most épülő Parlagi sas Látogatóközpont jelenti. A központ Jászberénytől mintegy 7 kilométerre, a Jászárokszállásra vezető út mellett épül.

A távolság pont ideális arra, hogy a Jászberényi Állat- és Növénykerttől – akár az ott bérelhető kerékpárokkal bejárható − tanösvény vezessen majd idáig, ahol a látogatóközpont kiállítását megtekintve egy 3,5 km hosszú, gyalogos tanösvényt végigjárva lehet majd megismerkedni a parlagi sasok jászsági élőhelyével.

A látogatóközpont nem véletlenül ezen a helyszínen épül. A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósághoz (HNPI) tartozó Jászsági Madárvédelmi Területen található jelenleg az ország legsűrűbb költő parlagisas-állománya. A térség fontos telelőhelye is a ragadozómadaraknak, köztük a parlagi sasoknak, ezért itt kezdte el működését az a sasetetőhely, melynek életét telente webkamerán keresztül bárki követheti az interneten.

A 2015-re elkészülő Parlagi sas Látogatóközpont egyaránt fontos helyszíne lesz a kutató-, a természetvédelmi és a szemléletformáló munkának. Itt épülnek meg azok a speciális röpdék, ahol a mérgezett, meglőtt sasok a gyógykezelést követően lábadozhatnak, majd innen engedjük őket szabadon. Az épületegyüttesben kiállítás, szolgálati lakás, kutatói és erdei iskolai szálláshelyek is lesznek, illetve ide érkezik a Jászberényi Állat- és Növénykertből a látogató, és innen indul a gyalogos tanösvény.

HELICON Parlagi sas Látogatóközpont építése a Jászságban, 2014.08.26. (Fotó: Orbán Zoltán - parlagisas.hu).
A Parlagi sas Látogatóközponthoz rövid bekötőút vezet a
Jászberény–Jászárokszállás közötti útról.

HELICON Parlagi sas Látogatóközpont építése a Jászságban, 2014.08.26. (Fotó: Orbán Zoltán - parlagisas.hu).
Az épületeknek már állnak a falai, …

HELICON Parlagi sas Látogatóközpont építése a Jászságban, 2014.08.26. (Fotó: Orbán Zoltán - parlagisas.hu).
… a tetőszerkezete is.

HELICON Parlagi sas Látogatóközpont építése a Jászságban, 2014.08.26. (Fotó: Orbán Zoltán - parlagisas.hu).
A főépület, előtérben a szolgálati lakással, illetve a még falazásra
váró tetőtéri szálláshelyekkel.

HELICON Parlagi sas Látogatóközpont építése a Jászságban, 2014.08.26. (Fotó: Orbán Zoltán - parlagisas.hu).
Az udvar hátsó traktusában kapnak majd helyet a röpdék.

HELICON Parlagi sas Látogatóközpont építése a Jászságban, 2014.08.26. (Fotó: Orbán Zoltán - parlagisas.hu).
Juhász Tibort (jobbra), a HNPI őrkerület-vezetője Dr. Horváth Mártonnak, a
HELICON program vezetőjének mutatja be a tetőtér most kialakítandó
elrendezését a szálláshelyekkel (Fotók: Orbán Zoltán).

 

 

Orbán Zoltán

 

air max 90 essential epic

Copyright 2003–2024. Budapest – imperialeagle.hu – All Rights Reserved