A HELICON program is képviseltette magát a XXI. FeHoVa-n

XXI. alkalommal került megrendezésre a Fegyver, Horgászat, Vadászat Nemzetközi Kiállítás Budapesten 2014. február 13-16. között, a HUNGEXPO Vásárközpontban. A FeHoVa-n, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) standján idén is képviseltete magát a HELICON parlagisas-védelmi program.

A HELICON parlagisas-védelmi program a FeHoVa-n 2014. februárjában
Az MME információs standja a XXI. FeHoVa-n.

 

Az MME főállású munkatársai és önkéntesei a rendezvény mind a négy napján, reggeltől-estig
fogadták az érdeklődő kiállításlátogatókat, akik többek között a ragadozómadarakat érintő mérgezéses esetekről, egyéb bűncselekményekről és a HELICON program munkájáról is tájékozódhattak.

A HELICON parlagisas-védelmi program a FeHoVa-n 2014. februárjában
A HELICON program bemutatását nagyban segítette a sasmérgezéses plakát is
(Fotók: Orbán Zoltán).

 

A személyes beszélgetések alapján kijelenthető, hogy az ország egész területéről érkező embereket egyöntetűen megdöbbentette a ragadozómadarakat érintő hazai bűncselekmények nagy száma és kegyetlensége. A vélemények az elkövetők kézrekerítésének fontossága és a törvény teljes szigorát érvényesítő megbüntetése tekintetében is hasonlóak voltak. 

Orbán Zoltán

air max 90 essential grey

Copyright 2003–2024. Budapest – imperialeagle.hu – All Rights Reserved