Elkezdődött a 2014-es parlagisas-fészekőrzési szezon, de még várjuk önkéntes fészekőrök jelentkezését!

Meglehetősen sikeres volt a februárban meghirdetett parlagisas-fészekőrzési felhívás, mert az áprilisi szezonkezdetre közel száz önkéntes jelentkezett. Ennek köszönhetően három helyen: a Jászságban, a Hevesi síkon és a Nagy-Sárréten már zajlik a munka.

 

Legjobb helyzetben a Jászság van, ahol a heti őrzési turnusokat az eddigi 52 jelentkezőnek köszönhetően majdnem teljesen sikerült feltöltenünk, ide, illetve Hevesbe és a Nagy-Sárrét térségébe még további érdeklődők jelentkezését várjuk, hogy a munka ott is zavartalanul folytatódhasson.

Terveink szerint 16 héten át, egymást váltó önkéntes fészekőrökkel vigyázzuk a sasokat. Az első turnus sikeresen, a sasok számára rendkívüli esemény nélkül, az őrök számára viszont rengeteg izgalmas élménnyel zajlott le, most pedig már a második váltás lépett szolgálatba.

A 2014-es HELICON LIFE+ program parlagisas-fészekőrzési szezon első jászsági turnusának önkéntesei (Fotó: Fatér Imre).
A 2014-es HELICON LIFE+ program parlagisas-fészekőrzési szezon első jászsági
turnusának önkéntesei (Fotó: Fatér Imre).

 

A fészekőrzésről
Az önkéntesek a fészekőrzést mintegy 1 km-es távolságból végzik, hogy jelenlétükkel ne zavarják a sasok életét, de értékelhető információkat tudjanak gyűjteni a viselkedésükről. A megfigyeléshez teleszkópot, távcsövet biztosítunk, de saját eszközt is lehet hozni.

Az akció célja kettős. A legfontosabb feladat a globálisan veszélyeztetett, és hazánkban fokozottan védett parlagi sas költőállományának (mely egyben az európai uniós állomány kétharmada) megóvása a fészkelési időszakban jelentkező emberi zavarástól, esetleges bűncselekményektől (mérgezés, lelövés, fészekrablás). Amennyiben az önkéntes sasőrök bármilyen zavarást tapasztalnak, mobiltelefonon azonnal értesítik a védelmi program munkatársait, akik megteszik a szükséges intézkedéseket. Emellett a folyamatos távcsöves, teleszkópos megfigyelés fontos adatok összegyűjtését is lehetővé teszi a sasok szaporodási viselkedésével kapcsolatban.

Létszám
Az önkéntesek heti váltásban végzik a fészekőrzési feladatokat, de előnyt élveznek az ennél hosszabb időszakot, azaz több turnust (lásd később) vállaló jelentkezők. Az őrzést minimum 2, maximum 3–4 fő látja el egy-egy helyszínen. Ettől eltérő létszám lehet a Jászságban, ha két fészek őrzése zajlik párhuzamosan. Érdemes baráti társaságot összeszervezni, de az sem baj, ha valaki egyedül érkezik, mert az őrzés ideje alatt bőven van idő összebarátkozni a társunkkal, társainkkal.

Szállítás
A programban részvevők számára utazási költségtérítést sajnos nem tudunk biztosítani, de ezt némi ajándékkal próbáljuk pótolni. Az önkéntesek szállítását a találkozási ponttól (vasútállomás, buszpályaudvar) a fészekőrzés helyszínére, majd a turnus letelte, a váltás megérkezése után ide vissza a program munkatársai végzik. A gépkocsival érkezőkkel külön találkozási pontot egyeztetünk.

Dokumentumok
Az őrzőkkel önkéntes szerződést kötünk, ami részletesen kitér az elvégzendő feladatokra; a házirendre; a technikai eszközök, sátor és más berendezések használatára; az adatszolgáltatásra, a titoktartásra és a saját felelősség kérdésére. Tanulók részére igazolást biztosítunk, ha oktatási intézményük a fészekőrzésben eltöltött időt elfogadja szakmai gyakorlatnak, vagy ha ez más okból szükséges.

Elhelyezés, étkezés
Az alaptábor nomád jellegű, amihez sátrat, szivacsot; kerékpárt; gáztűzhelyet, edényeket, tányérokat, evőeszközöket biztosítunk. Tisztálkodáshoz marmonkanna, tábori zuhany rendelkezésre áll, továbbá tábori WC is van. Hálózsákot mindenkinek magának kell hoznia. Saját sátor használatára is van lehetőség.

Étkezési alapellátást biztosítunk, de extra dolgokat érdemes magatokkal hozni. Ahol megoldható ételfutáros meleg ételt biztosítunk heti öt alkalommal. Szükség esetén a közeli faluban, városban utánpótlás beszerezhető, erre szolgál a kerékpár, de mi is tudunk alkalmanként segíteni.

Napi munkarend
Az őrzést hajnaltól estig kell végezni, két órás váltásokban, vagy ettől eltérően, de közös akarat mellett. Legalább egy fő mindig ügyeletben van, a többi pihenhet, tanulhat vagy elmehet kerékpárral bevásárolni stb.

 

Őrzési helyszínek és kapcsolódó találkozási pontok

  • Jászsági SPA (HUHN10005) – Jászberény
  • Hevesi-sík SPA (HUBN10004) – Füzesabony vagy Kál
  • Dévaványai-sík SPA (HUKM10003) – Kisújszállás vagy Gyomaendrőd
  • Közép-Tisza SPA (HUHN10004) – Szolnok vagy Törökszentmiklós

A felsorolási sorrend egyben a helyszínek feltöltési sorrendjét is jelzi. Az őrzés folyamatosságának fenntartása érdekében az esetleges átcsoportosításokról természetesen egyeztetünk az önkéntesekkel.

 

Jelentkezés, érdeklődés
Jelentkezni e-mailben Fatér Imre kollégánknál lehet (tel.: 30/445-6856) a fater.imre@mme.hu címen: a kiválasztott madárvédelmi terület, a turnus(ok), az elérhetőségek (név, e-mail, telefon) megadásával lehet.

A terület kiválasztásánál kérjük, hogy a feltöltési sorrendet is vegyétek figyelembe, de természetesen a lakóhely közelsége is egy szempont.

A jelentkezésről visszaigazolást küldünk, és a turnus előtt telefonon egyeztetünk.

 

Minden eddigi, már beosztott vagy a jelentkezés gondolatával kacérkodó leendő önkéntesünknek köszönjük a munkáját, egyúttal pedig kívánunk békés húsvéti ünnepket otthon és a terepen egyaránt!

 

Orbán Zoltán - Fatér Imre

 

adidas Yeezy Boost 700 V2 Tephra FU7914 Release Date

Copyright 2003–2024. Budapest – imperialeagle.hu – All Rights Reserved