Az elmúlt három évben folyamatosan nőtt a parlagi sas fészekőrzési akcióban résztvevők száma

A 2012−2016. között zajló HELICON parlagisas-védelmi LIFE+ projekt egyik fő célja a ragadozómadarak, kiemelten a parlagi sasok ellen irányuló bűncselekmények (mérgezések, lelövések, fészkek kifosztása) számának csökkentése. Az elmúlt évek meglepő tapasztalata, hogy a  tojások (tojásgyűjteménybe) vagy a fiókák ellopása a fészekből a korábbi elképzeléseinkkel szemben korántsem olyan ritka, eddig minden évben előfordult legalább egy-egy ilyen eset.

Ezért a HELICON program eddigi három költési szezonjában fészekőrzési akciót hirdettünk önkéntesek bevonásával (a 2014-es akció részletei >>). A fészekőrök a zavarásnak leginkább kitett, legveszélyeztetettebb parlagi sas fészkeket tartották szemmel. A több évtizedes sas és kerecsensólyom fészekőrzési tapasztalatok alapján a személyes jelenlét szavatolja (eddig legalábbis így volt) a szándékos bűnelkövetők távolmaradását. Ennél azonban többet is elértünk az a vétlen károkozások gyors felszámolásával.

A sasok különösen érzékenyek a fészek környezetének zavarására a kotlási időszakban. Ha ezekben a hetekben valaki gyalogosan néhány száz méterre megközelíti a fészkes fát, nagy az esélye annak, hogy a pár otthagyja a tojásos fészket. Ha azonban a fészekőrzők a területen dolgoznak, akkor az érintetteket udvariasan tájékoztatva időben meg tudják előzni ezt.

Az elmúlt három év adatait áttekintve elképesztő mennyiségű önkéntes munka körvonalazódik!

       Év

Őrzött fészkek száma

Önkéntesek
száma

Őrzési
napok száma

Önkéntes-
napok száma

Kirepült
fiókák száma

Mentett fiókák/ tojások száma

2012

3

56

170

342

7

0

2013

5

94

271

673

8

2

2014

4

147

331

874

6

0

Összesen

12

297

772

1 889

21

2

Ha csak egyetlen mérőszámot kellene kiemelni az összesítő táblázatból, akkor a legbeszédesebb a három év alatt kirepült 21 fióka lehetne, ami önmagában is tíz új párt jelentett a 2014-ben 150–170 páros hazai állomány számára.

Az idei fészekőrzési szezonban elkészült kisfilm nem csak kedvcsináló a jövő sas
fészekőreinek, de egyben tisztelgés is mindazok előtt, akik önzetlen önkéntes
munkájukkal (sokan közülük több alkalommal is) hozzájárultak a faj
védelméhez (Videó: termeszetfilm.hu).

 

Köszönjük önkéntes fészekőreink áldozatos munkáját!

Albert Krisztián, Antal András, Aradi Zsuzsa, Ádámszki Szabolcs, Babicz Ágnes, Bai Evelin, Bakos Ivett, Bancsik Györgyi, Baranyi Hajnalka, Barati Balázs, Barati Sándor, Baricska Péter, Barna Máté, Bartos Nándor, Bathó Beatrix, Bathó Henriett, Bedekovich Anna, Beke István, Belankáné Balogh Anikó, Benesovits Nóra, Benesovits Nóra, Berczi Zoltán, Berecz Dániel, Berki Boglárka, Blik Patrik, Bodó Bendegúz, Bodó János, Bognár Ferenc András, Bolf Gergely Balázs, Bősze Dániel, Burányi Virág Lilla, Búzás Balázs, Ceyhuni-Szabó Zsuzsa, Czakó Bernadett, Csajtay Zsófia, Csatlós András, Cseresnyés Csenge, Deák Gábor, Demeter Katalin, Dénes Marcell, Deutsch Zsoltné, Dobos Zoltán, Dobrosi Tamás, Dócs Olívia, Enyedi Róbert, Erdei Benedek, Erőss Anikó, Eszes Dorottya Réka, Farkas M. Vivien, Farquar Anna, Fatér Imre, Fera Gábor, Forintos Nikolett, Gál Zoltán, Garam Balázs, Gazdag Angéla, Géringer Miklós, Gerner Gerda, Godó Laura, Gönczi Ádám, Göndöcs Ede, Göndöcs Kevin, Göndöcs Mendi, Göndöcsné Kis Brigitta, Gönye Zsuzsanna, Gránicz Laura, Gregus Alexandra, Gyóni Ferenc, Hák Flóra, Halász Dániel, Halász Fanni, Halász Zsuzsanna, Hammer Tamás, Hatvani Krisztina, Horváth Ágnes, Horváth Csaba, Janó Gizella, Jordán Sándor, Judák Tamás, Juhász Gergő, Kanyó Csaba, Kaposvári Gábor, Kárpáti János, Kasza Veronika, Kaszab Attila, Kecskés Dávid, Kemény Attila, Kemény Sándor, Kerekes Ádám, Kerti Richárd, Kis Tamás, Kiss Bernadett, Kiss Gyöngyi, Kiss Janka Judit, Kiss Tamás, Komáromi Kornél, Kosiciarová Lucia, Kota Csaba, Kovács Alexandra, Körömi Krisztina, Krajcsovszky Bence, Krivek Gabriella, Kurucz Gábor, Laky Eszter, Lambert Ferenc, Leskó Gabriella, Lippóczy Gábor Attila, Lovász Kata, Lovász Marcell, Ludmány Orsolya, Lukács Zsolt, Major Csilla, Majoros György, Makkay Szabolcs , Márkus Alexandra, Márkus Alexandra, Márton István, Mátó Gergő, Meizner Mariann, Menczelesz Noémi, Menkó Mónika, Menyhért Ádám, Módra Gábor, Molnár Dániel, Monoki Ákos, Mórucz Balázs, Nagy Imréné, Nagy Kitti, Nagy Péter, Nagy Zsolt, Németh Attila, Németh Bálint, Németh Roland, Neubauer Gábor, Nyírádi Katalin, Nyírádi Zsuzsa, Oláh Rita, Orosz István, Orosz-Tóth Dávid, Pálóczi Gyula, Pászti Laura, Pecák Judit, Peszeki Zoltán, Petrovics Viktória, Piffkó Dániel, Pinczési Dóra, Pirk Dániel, Pogonyi Máté, Prepok Tamás, Prepok Hanga, Rácz János, Rádai Károly, Rapala Miklós, Rébeli-Szabó Zsolt, Rusvai Katalin, Rutterschmid Rajmund, Sándorffy Attila , Sebestyén Zsolt, Shrut Ilona, Sike Péter, Sinka Márk, Spanyol Migel, Stefán László, Stilling Ferenc, Suba Beatrix, Szabó Tünde, Szák Zsófia, Szakács Ágnes, Szakálos Ernő, Szák-Kocsis Endre, Szalai Csenge, Szalai Ivett Csenge, Szántó Viktória, Szarka Gábor, Szász János, Szélig Bence, Szentkereszty Zita, Szilágyi Zsófia, Szitta Imola, Szoboszlay Zoltán, Szőllősi Lívia, Szöllősy Balázs, Tallósi Béla, Tamás Brigitta, Tor Norbert, Tor Róbert, Tóth Attila, Tóth Katalin, Tóth Tamás, Tőrös Norbert, Trefeli Alexandra, Turny Zoltán, Ujj Barbara, Varga Szilárd, Ványi Péter, Víg Lilla, Vincze Mária, Vincze Péter, Vincze Szilvia, Vodicska Babett, Volek Nikoletta, Zelenák Attila, Zsámboki Tibor.

 

Amennyiben Önt is érdekli a parlagisas-fészekőrzési kaland, kérjük, kísérje figyelemmel a parlagisas.hu honlap friss hírek rovatát, ahol 2015 elején ismét meghirdetjük a programot, vagy vegye fel a kapcsolatot Fatér Imre kollégával a fater.imre@mme.hu e-mail címen!

 

Fatér Imre – Orbán Zoltán

nike free run 5.0 fashion

Copyright 2003–2024. Budapest – imperialeagle.hu – All Rights Reserved