
|
2003-ban megismerhettünk egy focirajongó
parlagi sas párt: az egyik síkvidéki pár ugyanis
egy középiskola füves focipályája szélén rakott fészket,
egy erdei fenyő fasorban, mindössze kb. 300 m-re az
iskolaépülettől. A fészek építésekor még nem használták
a tanulók a helyenként jeges hóval fedett pályát,
de az iskola igazgatójától megtudtuk, hogy a jó idő
beálltával gyakran fognak ott focizni a gyerekek.
Egyértelmű volt tehát, hogy a sikeres költés gyakorlatilag
esélytelen lenne a lelátón.
Ezért ledobtuk a fészket a fa tetejéről, és kb. 2
km-re onnan, egy biztonságosnak ítélt fasorba műfészket
helyeztünk ki. A ledobott fészekben találtunk egy
száraz kenyérvéget és egy német nyelvő színes tv-újságot
is, amit nyilvánvalóan a sasok vittek a fészekbe.
Öt nappal az akció után újabb, félkész fészek éktelenkedett
a focipálya szélén, egy szomszédos fenyőn Đ ezt is
ledobtuk. Így végül sikerült rávennünk a sasokat,
hogy elköltözzenek, és egy közeli fasorban új fészket
építettek, biztonságos helyen (a műfészket nem foglalták
el). Két fiókát neveltek, közülük az egyik sikeresen
kirepült (a másik ismeretlen okból elpusztult).
|